Scalia - Acciugha ( Ajóka )


 

A 'SCALIA' céget 1973-ban alapította Benedetto Scalia Sciacca városában (Szicilia).
Az 50 000 lakosú város a Földközi-tenger partján található, Szicilia déli részén. Itt a tenger igen gazdag halban, különösen a "kék hal", ezen belül pedig az ajóka és szardella típusú halban.
Ennek a fajtának a gyakorisága és bősége adta a lehetőséget a halászoknak már az előző évszázadokban is, hogy sok kis feldolgozó üzemben készítsék a szardínia salátát, ajóka salátát és egyéb ajóka készítményeket. A kikötő térségében ma is számos apró feldolgozóüzemet találunk.

Benedetto Scalia is ilyen kisüzemben, kevés munkatárssal kezdte a Scalia készítmények gyártását. Rövid idő múlva a piacon jelentős tetszést vívott ki és a Scalia készítmények eladása növekedésnek indult. A minőség mindig egyenletesen magas így egyre gyarapodik az ügyfelek száma, újabb piaci partnerek figyelmét is felkeltve.

1996-ban új telephelyet épített 7000 m2-en, ebből 2400 m2 fedett. 2002-ban a Scalia cég, amely 25 alkalmazottat foglalkoztat, átalakította a gyártását és bevezette az ISO 9000/2000 minőségbiztosítási rendszert. Az ajóka és szardella halászat és szállítás kivétel nélkül helyi halászflottával történik, ez garantálja a magas minőséget. Minden munkafázis gépesítés nélkül, kizárólag kézi munkával történik, megőrizve a legrégebbi hagyományokat. Ez az örökség a gyártásban az a "plusz" amely megfelel a fogyasztók igényének. Ma, ugyanis a piac figyelme a tipikus és karakteres, kézzel készített minőségi termékek felé fordul. Megőrizve ezt, valamint a készítmények minőségi kontrolljával érik el sikereiket a piacon a Scalia termékek. Ma egy modern, keresett és fejlődő cég, ahol a magas minőséget ellenőrzik, új termékek gyártására van lehetőség, a fogyasztók ízlésének változást követve.
 

 


 
Gyártás

1.A friss halakat (ajókát) beteszik egy erre alkalmas műa. vagy üveg edénybe és kézzeltengeri sóval besózzák.
 
 
2.A halakat egy elkülönített részen a feldolgozó megszabadítja a fejétől és a belsőségtől, sóoldattal kimossa.
 
 
3.Az így előkészített halat bezsúfolják a dobozba,a majd sóval rétegezve ízesítik, méretre igazítják.
 
 
4.Az így méretre igazított halat 12 óráig pihentetik szabadba.
 
 
5.Ezután 8 hétig áll a sóoldatban. Minden munkafázis kézzel történik.
 
 
6.8 hét után lezárják a dobozokat hermetikusan.
 
 
7.Átlagos hőmérsékletű helyiségben kartonokban helyezik el.




 

 

 

 



Receptek

A Scalia termékek a tipikus Mediterrán konyha ízeit egyesítik. A sziciliai konyha egyszerű hozzávalókat használ, minden természetes és hagyományos. A Scalia gyár szeretne bemutatni néhány receptet és néhány specialitást amelyeket a temékeiből készíthetünk, kipróbálásra.  
 
ELŐÉTEL: Pirítós ajókával

Hozzávalók 4 személyre :
4 szelet kenyér, 1 paradicsom 120 g mozzarella, só, a gerezd fokhagyma, olivaolaj, 8 ajóka filé oregános ízesítésű olivaolajban.
Elkészítés:
Pirítsuk meg a kenyérszeleteket. Mossuk meg a paradicsomot, vágjuk ketté, szedjük ki a magját és kockázzuk fel apróra. Vágjuk apróra a mozzarellát is, keverjük össze a paradicsommal és sózzuk meg. A meleg pirítosokat dörzsöljük be fokhagymával, 1-2 kávéskanál olivaolajjal locsoljuk meg, halmozzuk rá a keveréket és díszítsük a tetejét az ajóka szeletekkel, mindegyiket kettővel. Szórjuk meg oregánoval és tálaljuk.

 
Penne tészta ajókával

Hozzávalók 4 személyre :
500 gr. penne rigate,; 400 gr. friss tintahal ( vagy fagyasztott); 300 gr. kagylóhús (fagyasztott is lehet); 200 gr.friss rák (vagy fagyasztott); 100 gr. acciughe (ajóka); olaj, só, bors, cseresznyepaprika, i gerezd fokhagyma, hagyama.
 
Elkészítés:
Vágjuk fel és tegyük a hagymát forró olajba, pirítsuk kicsit meg, tegyük bele a hozzávalókat az ajóka kivételével és lassú tűzön fözzük 15 percig, majd fűszerezzük. Főzzük meg a tésztát sós vízben, keverjük össze az ajókával és a többi elkészített hozzávalóval és tálaljuk.

 
Rizs, Scalia ajókával

Hozzávalók 4 személyre :
300 g saláta rizs (arborio); 1 hagyma; 1 zöldpaprika; 3 paradicsom; 4 ajóka filé kiáztatva a sóból; 1 kávéskanál petrezselyem; 4 evőkanál olivaolaj; bors, só.
 
Elkészítés:
Vágjuk fel a hagymát, kockázzuk fel a paprikát és a paradicsomot, vágjuk apróra a petrezselymet és az ajókát. Sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá az olivaolajat.Főzzük meg a rizst, és ha kihűlt, adjuk hozzá a már előkészített hozzávalókat. Díszítsük salátával és apróra vágott petrezselyemmel.

 
Ajóka krém

Hozzávalók 4 személyre :
200 gr. tonhal olajban; 2 sózott ajóka ; 30 gr. kapribogyó sóban; 200 gr. majonéz.
 
Elkészítés:
Töröljük meg az ajókát, mossuk le a sót a kapriról és pépesítsük őket. Villával törjük össze a tonhalat és adjuk az ajókához és kaprihoz. Adjuk hozzá a majonézt finoman keverjük össze amíg homogén krém lesz belőle és tegyük egy csuporba.

 

Linkek: www.scalia.it


 

 

< Vissza